Félretervezte az Intel 14 nanométeres gyártókapacitást, amely bizonyos termékeknél áremelkedést eredményez. Ennek hatására egyes termékek ára akár 8-12 százalékkal is emelkedett, a hamarosan piacra kerülő 9000-es Core processzorcsalád pedig igencsak borsos árazással jelenhet majd meg. (forrás:hwsw) Még 2019 második felében sem lesz elég Intel processzor a boltok polcain. Az Intel nyílt levélben tett ígéretet a helyzet javítására.
A Tom’s Hardware szerkesztőjének összehasonlítása alapján az elmúlt pár hétben egyértelműen emelkedett a 8000-es asztali Core processzorsorozat ára. Az olcsóbb modelleké 10-12, a drágábbaké pedig 8-10 százalékkal magasabb az Intel által javasolt, az amerikai kiskereskedők által jellemezően tartott áraknál.
Ugyancsak árulkodó, hogy a szóban forgó széria egyes tagjaiból (pl. a Core i7-8700K-ból) több webshopban is készlethiány alakult ki az elmúlt pár hétben. Jelen állás szerint normalizálódott az ellátás, azonban ez nem jelenti azt, hogy a következő hónapok során ne alakulhatna ki újabb hiány. Az egyelőre nem világos, hogy a gyártó az áremelések mellett milyen megoldással tudna előállni.
Újabb 14 nanométeres gyártósorokba borítékolhatóan nem fektet már az Intel, a 10 nanométer pedig legkorábban már csak jövőre produkálhat értékelhető eredményeket. Így bővülő kapacitással jelenleg nem érdemes számolni, az Intel várhatóan inkább a termékmix áthangolásával (például a szerveres chipek felé) igyekszik majd menteni a menthetőt.
A probléma nyertese a konkurens AMD lehet, amely a hírek szerint (egyelőre) nem szenved hasonló problémáktól. Amennyiben az Intel nem lesz képes záros határidőn belül orvosolni a fennálló helyzetet, akkor az egyes chipek ára látványosan felmehet, ezzel párhuzamosan pedig romlik azok versenyképessége. Ez pedig azt jelenti, hogy a vásárlók bizonyos esetekben más opció híján az AMD termékeit választhatják majd.(forrás:pcworld)