Hívjon minket, hogy informatikai parkjával profitot termeljen és ne gondokat.

Windowst használsz? Feltámasztották az egyik nagy klasszikus programját, most te is ingyen letöltheted.
Remek funkciói miatt a 90-es évek egyik leghasznosabb számítástechnikai eszközévé nőtte ki magát a Windows jó pár éve Intézőként ismert Fájlkezelője (Windows File Manager). Most, csaknem három évtizeddel az eredeti publikálást követően, ismét elérhetővé vált a szoftver igazi retrováltozata. És igen: Windows 10-en is fut.
Best-Free-Windows-10-File-Manager-AppsSokan élni sem tudnak a fájlok kezelésére alkalmas különféle programok nélkül, melyekből ma már számtalan verzió érhető el. Mint minden szoftverből, ezekből is készült az adott kornak megfelelő darab, a Windows 3.0-ás változatánál például a Windows File Manager volt az etalon. Annyira, hogy az 1990-es debütálást követően majd 10 évig, 1999-ig működött.
Bár a kis program mai szemmel nézve már nem tűnik túl fejlettnek, valójában nagyon sok mindenre alkalmas volt: a fájlok másolgatásán, áthelyezésén és törlésén túl a már meglévő állományok közti keresésre is hasznos segédeszköznek bizonyult. Gyakorlatilag olyan volt, mint ma a Total Commander, mely ugyancsak régi motoros a számítástechnika világában, de hasznossága miatt a mai napig nagyon sokan dolgoznak vele.
A GitHub-ról letölthető ingyenes verzió akármilyen Windowson működésre bírható (beleértve az újabb, 10-es kiadásokat is), az MIT licence alatt pedig szabadon felhasználható. A retroélményt fokozza, hogy külsőre szinte egy az egyben a 30 évvel ezelőtti állapotnak megfelelően néz ki, még a különféle billentyűparancsok is ugyanúgy működnek, ahogy egykoron, az eredeti változatnál.

A cégvezető büntetőjogilag felel a cég számítógépein található programok jogtisztaságáért.

Az alkalmazottakkal írasd alá ezt a nyilatkozatot. amely azt tartalmazza, hogy nem telepíthetnek fel semmit a céges számítógépekre és nem hozhatnak be pendrive-n sem illegális programot, képet magukkal a céghez:

BSA által javasolt nyilatkozat
Van 2 perced? Töltsd ki ezt a kérdőívet, és megtudod, hogy mennyire vannak biztonságban az adataid!

PopUp_Kerdoiv

Facebook oldalunk:
Facebook
Újdonságok, Akciók
Kérje legfrissebb akciónkról, fontos információkról szóló levelünket itt:
E-mail cím:*
Vezetéknév:
Keresztnév:*
E-mail címét harmadik félnek nem adjuk át. Céges e-mail címének megadásával elfogadja az Adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat.
Megbízható cég vagyunk
Bisnode 'AA' tanúsítványt kaptunk, mellyel Magyarországon csupán a cégek 1,75 %-a rendelkezik
Garancia
Vélemények rólunk:


“Szakmailag kiváló, magasan képzett, megbízható csapat. Rugalmasak, segítőkészek, és gyorsan intézkednek, ha probléma merül fel. Minden informatikával kapcsolatos problémát megoldanak, legyen szó beszerzésről, telepítésről, vagy hibaelhárításról. ”

icom  

Miután több, mint 10 évig megbízható hardver beszállító forrásunk voltak, felvették a ’Kisvállalati rendszergazda’ nevet. Ekkor gondolkodtunk el, hogy esetleg segíteni tudhatnak a régóta húzódó WiFi-problémánk megoldásában is, amibe már többeknek beletörött a bicskája… Kijöttek és felderítették, hogy az épületünkben működő melyik másik rendszer okozza a zavart, majd az addigi hardver töredékének felhasználásával azóta is tökéletesen működő rendszert építettek ki. Köszönjük!

Pentaprog Kft.

Még több vélemény rólunk
Társadalmi szerepvállalás
banner_cr2