Április eleje óta lehet arról hallani, hogy a Google frissíteni fogja a legnépszerűbb levelezőprogramot, a Gmail-t. Most megtette, ami eddigi történetének egyik legtöbb újdonságot hozó ráncfelvarrása lett. Idén már 14 éve, hogy a Google elindította saját levelezőszolgáltatását, ami azóta az egyik legnépszerűbb levelezővé vált. A legutolsó nagyobb újítást 2011-ben kapta, ezért is örültünk a mostani újdonságoknak.

Könnyebb kezelhetőség, látványos újdonságok
- Jóval könnyebben kezelhetjük majd a beérkező leveleinket. Ha egy e-mail fölé visszük az egérkurzort, négy gomb jelenik meg a levélnél: Archiválás, Törlés, Megjelölés olvasottként, Szundi. Ez praktikusan azt jelenti: olvasottként jelöljük meg az adott e-mailt, de emellett beállíthatjuk, hogy az mikor „érkezzen meg” újra a fiókba.
- Változik az e-mailek csatolmányainak kezelése is. A Google egy új, „chip” nevű gombként jeleníti meg a levél mellékletét, amire kattintva azonnal megnyílik a küldött fájl.
- A mobilos verzióban elérhető „okos válaszok„ funkció az asztali Gmailbe is megérkezett, így mostantól gyorsan válaszolhatunk a levelekre.
- Könnyebb lett az internetkapcsolat nélküli munka is, ugyanis a Gmail utolsó 90 nap összes levelét szinkronizálja és az eszközeinken is tart belőlük másolatot. Ezáltal akkor is meg tudjuk nyitni őket, ha nincs netünk.
- Az egyik leghasznosabb újdonság azonban, hogy a Gmail mostantól segít leiratkozni a felesleges levelezőlistákról. Ha a rendszer azt érzi, hogy a felhasználó olvasás nélkül törli a reklámlevelet, akkor a következőnél már egy külön kártyát jelenít meg, amely segítségével azonnal leiratkozhatunk az adott levelezőlistáról. Próbálnak megvédeni az adathalászoktól is, bár az ilyen leveleket nagyrészt már megfogja a spamszűrő, mostantól egy óriási piros felirat is jelzi, hogy a levelet inkább töröljük és ne nyissuk meg.
- Szintén látványos és igen hasznos újdonság, hogy a fiókunk jobb oldalán mostantól ott lesznek a Google szolgáltatásainak ikonjai, amiket egyetlen kattintással elérhetünk.
- A naptárban ott helyben meg lehet nézni az események részleteit vagy új eseményt felvenni.
- A Keepben a levelezésen belül tudunk új listát vagy jegyzetet hozzáadni vagy meglévőket szerkeszteni.
- A Task feladatkezelőt is jobban integrálták a levelezésbe. Lehet új teendőket létrehozni kézzel, de ha egy emailt áthúzunk ide, automatikusan kreál belőle a rendszer egy új feladatot
Ami az üzletet illeti
A Gmail újdonságai nemcsak az átlagfelhasználóknak, hanem az üzleti ügyfeleknek is szólnak, vannak olyan funkciók, amiket csak ők kapnak meg.
- Ilyen például az a lehetőség, hogy a felhasználó bizonyos időre kikapcsolhassa az értesítéseket, így nyugodtabban tud majd dolgozni, nem zavarja semmi.
Az újdonságok már elérhetőek a Gmailben, de szokás szerint fokozatosan kapcsolják be mindenkinél, így előfordulhat, hogy valakinek néhány napot még várnia kell rá. A jobb felső sarokban kattintson a fogaskerék ikonra, majd itt legfelül a Próbálja ki a megújult Gmailt menüpontra. (ugyanitt bármikor visszaválthat a megszokott felületre – legalábbis amíg nem az új Gmail az alapértelmezett-) -index-