Hívjon minket, hogy informatikai parkjával profitot termeljen és ne gondokat.

music-1874621_1280Letöltés nélkül, néhány kattintással működésre bírható az mp3-korszak legmeghatározóbb zenelejátszója, a Winamp, amelyet egy lelkes programozó most feltámasztott hamvaiból, írja a hvg.hu

Míg tavaly év végén felröppent a hír, hogy az AOL megszünteti és leállítja a Winamphoz kapcsolódó összes szolgáltatását és a zenelejátszó szoftver fejlesztését, most mégis elérhető lett, igaz csakis élő netkapcsolattal. A Winamp fénykorában annyira népszerű volt, hogy sokan a Windows-ba épített lejátszó helyett is ezt használták, nem véletlenül. Egyszerűnek tűnő kinézete ellenére valóban nagy tudású program volt, a hozzáadott zeneszámokat mindenki saját ütemének/hangszínének megfelelőre állítva tudta hallgatni a beépített equalizernek köszönhetően.

2013 óta semmilyen frissítés nem érkezett hozzá. Ezt elégelte meg Jordan Eldredge, aki elkészítette a lejátszó JavaScript és HTML5-ös mását, igazi nosztalgiázásra hívva az érdeklődőket. Mivel az újragondolt Winamp alapvetően webre termett, így csakis élő netkapcsolattal érhető el.
 

winamp


Erre a weboldalra kell kattintani.
A betöltés után csupán annyi a dolgunk, hogy a zeneszámokat egyszerűen ráhúzzuk a Winampra, vagy a bal felső sarokban lenyíló menüt használva betöltjük kedvenceinket.

A fejlesztés egyébként úgy jött, hogy Eldredge saját bevallása szerint gyerekkorában különösen bolondult a Winamp skinekért, amelyekből számtalan változatot leprogramozott az évek során. Aztán valahogy arra jutott, hogy egy felület is kellene, ahol gyönyörködhet munkája gyümölcsében. Hát, így készült el a webes Winamp.

A cégvezető büntetőjogilag felel a cég számítógépein található programok jogtisztaságáért.

Az alkalmazottakkal írasd alá ezt a nyilatkozatot. amely azt tartalmazza, hogy nem telepíthetnek fel semmit a céges számítógépekre és nem hozhatnak be pendrive-n sem illegális programot, képet magukkal a céghez:

BSA által javasolt nyilatkozat
Van 2 perced? Töltsd ki ezt a kérdőívet, és megtudod, hogy mennyire vannak biztonságban az adataid!

PopUp_Kerdoiv

Facebook oldalunk:
Facebook
Újdonságok, Akciók
Kérje legfrissebb akciónkról, fontos információkról szóló levelünket itt:
E-mail cím:*
Vezetéknév:
Keresztnév:*
E-mail címét harmadik félnek nem adjuk át. Céges e-mail címének megadásával elfogadja az Adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat.
Megbízható cég vagyunk
Bisnode 'AA' tanúsítványt kaptunk, mellyel Magyarországon csupán a cégek 1,75 %-a rendelkezik
Garancia
Vélemények rólunk:


“Szakmailag kiváló, magasan képzett, megbízható csapat. Rugalmasak, segítőkészek, és gyorsan intézkednek, ha probléma merül fel. Minden informatikával kapcsolatos problémát megoldanak, legyen szó beszerzésről, telepítésről, vagy hibaelhárításról. ”

icom  

Miután több, mint 10 évig megbízható hardver beszállító forrásunk voltak, felvették a ’Kisvállalati rendszergazda’ nevet. Ekkor gondolkodtunk el, hogy esetleg segíteni tudhatnak a régóta húzódó WiFi-problémánk megoldásában is, amibe már többeknek beletörött a bicskája… Kijöttek és felderítették, hogy az épületünkben működő melyik másik rendszer okozza a zavart, majd az addigi hardver töredékének felhasználásával azóta is tökéletesen működő rendszert építettek ki. Köszönjük!

Pentaprog Kft.

Még több vélemény rólunk
Társadalmi szerepvállalás
banner_cr2